Vadászat

A vadászat fejlődéstörténete

A vadászat egyidős az emberrel, annak egyik legősibb foglalkozása. Az ember őse törzsfejlődése során a növényevő életmódról fokozatosan áttért a vegyes táplálkozásra, majd a húsevésre, gyűjtögetésre, vele párhuzamosan pedig a létfenntartó vadászatra. Az állattenyésztő tevékenység kialakulása a növénytermesztéssel kiegészülve az emberiség fejlődéstörténetének fontos állomása. Mindez azonban alig több mint 10 000 évvel ezelőttre tehető, ami evolúciós léptékben mérve nagyon rövid időintervallum. Ekkortól az ember számára a vad jelenléte veszélyforrássá vált, hiszen az életmódja miatt egyre több kárt okozott az ember által létrehozott javakban. Tulajdonképpen, ha az emberiség eddigi történetét 24 órára felosztanánk, abból csak az utolsó 1 percben nem a létfenntartást szolgálta a vadászati tevékenység. A civilizáció fokozatos fejlődéséve megváltozott az ember és a természet viszonya, átalakult a vadászat szerepe is. Magát a vadászatot, a vadgazdálkodástól különálló tevékenységként tekintve, az azt övező szakmai kultúra, valamint a vadászetika/-etikett írott és íratlan szabályainak mindennapi gyakorlása emeli magasabb szintre, és különbözteti meg az egyszerű zsákmányszerzéstől. A vadászat életforma. A természettel való együttélés speciális formája, amely a vadgazdálkodási tevékenység révén mára önálló gazdasági ágazat, aktív természetvédelem!

Vadászhagyományok, vadászszokások

A TÖRET

A vadász számára az egyik legszebb pillanat, amikor kalapját levéve néma csendben birtokba veheti az általa elejtett nagyvadat, és leróhatja kegyeletét, tiszteletét a természet csodája felett. Ilyenkor szokás a különböző töretek alkalmazása. A töret és annak alkalmazása a vadászok egyfajta jelbeszéde. A vadászati kultúra szerves részét képezik az ehhez kapcsolódó szokások. A töret a vadászhagyományok ápolása mellett gyakorlati jelentőséggel is bír, amellett etikai és esztétikai szerepe is van. Nevéből adódóan csakis tört ág lehet töret, amelyet tradicionálisan nagyvadfajok elejtését követően használunk. Klasszikus értelemben csakis tűlevelű, illetve nemes lomblevelű fa alkalmas erre a célra. Töretként a német vadászati hagyományok szerint hivatalosan az alábbi fafajok alkalmazhatóak: Fenyő, Tölgy, Éger, Bükk

Amennyiben a helyszínen nincsenek kéznél, vagy nem fellelhetők a felsorolt fafajok, akkor az elejtés helyén, vagy közvetlen közelében megtalálható bármely leveles fa ága is megfelel erre a célra, kényszerhelyzetben akár kultúr- vagy gyomnövény is. A lényeg, hogy ne felejtkezzünk meg róla!

A töretek csoportjai: terítéktöretek, gyásztöret és jelzéstöretek.

Terítéktöretek: az elejtéssel kapcsolatos töretek; az elejtett vad meglelésének közvetlen közelében kerülnek törésre.

Zsákmánytöret: A birtokbavételt és a jogszerű elejtést jelző, alkarnyi töret. A jobb oldalára fektetett vad bal lapockáján kell elhelyezni. Hímivarú vad esetén a törés felőli rész mutat a trófea felé, nőivarú vad esetében a hajtás/ágcsúcs mutat a fej irányába. Utolsó falat: Kézfejnyi töret a vad szájába helyezve. Az utolsó falat a természettel szembeni alázatot, az élőlény felé mutatott tiszteletet, köszönetet és az elejtés utáni kiengesztelést, megbocsátást hivatott érzékeltetni, a vadat elkíséri utolsó útjára. Klasszikusan csak hímnemű trófeás vad esetén alkalmazták, de napjainkban bármely nagyvad kap utolsó falatot. Az elejtő helyezi el a vad szájába, esetleg a vadásztató.

Vadásztöret: Arasznyi töret, mely az elejtőnek kerül átnyújtásra miután az elejtett vad sebén azt vérrel benedvesítettük. Az átnyújtás vadászkalapon vagy tőrön történik, bal kézzel, majd a töretet az elejtő egy kézfogással átveszi a vad felett, „Üdv a Vadásznak!”, „Vadászüdvözlettel gratulálok az elejtőnek!” gratuláció kíséretében. Ezt követően az elejtő a kalap jobb felére tűzi a töretet és megköszöni: „Köszönöm a Vadászatot!”. Sikeres vérebes utánkeresés esetén az elejtő a kapott töret egy kis ágát átnyújtja a vérebvezetőnek, aki a töretet a vérebvezetékre/nyakörvre tűzi. A vadásztöretet az elejtés napján illik csak viselni, több vad azonos napon történő elejtése esetén is csak egy töretet tűzünk a kalapunk mellé.

Gyásztöret: A gyásztöret arasznyi ág a kalap bal oldalára tűzve, úgy, hogy az ág leveles része a kalap felé befordítva álljon, vagyis a levél fonákja néz kifelé. Vadásztárs/-barát temetésénél kerül alkalmazásra akképpen, hogy a töretet beledobjuk a sírba és ezzel elküldjük barátunkat az örök vadászmezőkre, utolsó útjára.

A terítékkészítés szabályai

Akár egyéni vadászatról, akár társas vadászatról legyen szó, minden esetben illik az elejtett vadnak kijáró végtisztességet megadni. Erre kialakult szokás a vad felravatalozása, a vadászat befejeztét követő terítékkészítés, majd az azt követő ünnepi tiszteletadás.

A vadat a jobb oldalára fektetjük, a vaddisznót rendszerint hasra (a német/magyar hagyományok szerint lehetséges a vaddisznót is jobb oldalára fektetn).

Ragadozó (róka, aranysakál) mindig a teríték elejére kerül, hasra fektetve! Azonos faj esetén a hímnemű megelőzi a nőneműt, ugyanakkor nagyság szerint is rangsorolunk.

Az apróvadat, ugyanúgy, mint a nagyvadat, a jobb oldalára fektetve, a szőrmésvadat a szárnyasvad elé kell helyezni, pl. mezei nyulat a fácán elé stb.

Általában fenyő-, vagy tölgygallyal szokás keretet rakni a terítéken szabályosan elrendezett vad köré. Szokás még máglyát, vagy máglyákat a teríték oldalán, sarkainál elhelyezni, majd az(oka)t meggyújtani. Ennek fénye mellett a szabályos rendben felsorakozott vadászok és hajtók részére a vadászatvezető ad jelentést a vadászat napi eredményéről (társas vadászat esetén).

A vadászatvezető szavait levett kalappal és csendben illik végighallgatni, csakúgy mint a vadászkürtöst (ha van), aki az elejtett vadfajok halálát és a vadászat végét jelző („Hallali”) kürtszignállal adja át a terítéket a vadászoknak.

Végül a vadat birtokba lehet venni, ekkor szabad fényképezni és a terítéket mustrálni.

Fontos: A terítékre került, elejtett vad felett SOHA nem szabad átlépni, azt mindig csak megkerülni/körbejárni lehet, illetve a vadra nem szabad rátérdelni/ráállni sem!

A vadfajok sorrendje a terítékben nagyvadfajoknál: Gímszarvas, Dám, Vaddisznó, Muflon, Őz

A fajokon belüli sorrend: Nagyvadfajok esetében az egy fajba tartozó egyedeket úgy szokás terítékre helyezni, hogy elől a trófeás/hímivarú vad, majd mögötte méret és korosztály szerinti csökkenő sorrendben a nőivarú egyedek foglalnak helyet.

A vadászias vadászavatás

Régi jó magyar vadászszokás, hogy minden vadászt, egy avatási ceremónia keretében, annak az egyednek a terítékénél, amelyet az adott vadfajból életében első alkalommal elejtett, vadásszá avatnak az adott vadfajra. Az avatáshoz a vadásztató egy nagyjából egyméteres pálcát vág, amellyel háromszor fogja érinteni az elejtőt. A vadásznak a terítékre helyezett vadon keresztben át kell hajolnia/térdelnie, kalapját és kiürített fegyverét a vad mellé kell helyeznie. Ezt követően az avató „vadászkeresztapja” − aki csak olyan személy lehet, akit arra a vadfajra már felavattak vadásznak – a következő szöveg kíséretében vadásszá avatja az elejtőt. Utána mindenki más, akit szintén felavattak már arra a vadfajra, egy botütéssel és jókívánságokkal üdvözölheti az elejtőt a vadászok között.

Az avatás szövege így hangzik: „Légy mindig igaz vadász, türelmes és udvarias. Védd, tiszteld és szeresd a természetet. Ne csak lődd, etesd, gondozd is a vadat! Tiszteld és ápold a magyar vadászhagyományokat, oszd meg élményeidet barátaiddal, soha ne légy irigy vadász!

Életed első (vadfaj neve) elejtése alkalmából ezért most jó magyar vadászszokás szerint…

Az első pálcaütés:
„… (a vadfaj neve) vadásszá fogadlak a vadászat védőszentjének, Szent Hubertusznak nevében.

A második pálcaütés:
Felavatlak az igaz magyar vadászok nevében.

A harmadik pálcaütés:
„És felavatlak, (a vadfaj neve) -vadásszá fogadlak a magam nevében. Vadászataidon Diana fogadjon kegyeibe, sok ilyen szép vadászélményben legyen még részed, kalapodat sokszor díszítse töret!”

Az igaz vadász tízparancsolata

1. Ismerd meg, és óvd a természetet, mely nemcsak életünk kerete, de a sokszínű földi élet, benne az emberi faj fennmaradásának előfeltétele!

2. Szeresd és tiszteld az élet minden formáját, ismerd el és tedd életed vezérlő csillagává a vadon élő állatok méltóságának elvét!

3. A vadász nem válhat gyilkossá! A vadász a vadon élő, vadászható állatok „kertésze”, akinek a kezében a puska nem gyilkos fegyver, hanem szerszám, amellyel megakadályozza a túlszaporodást, eltávolítja az adott állományba nem illő egyedeket és amellyel birtokba veszi az „érett gyümölcsöket.”

4. A vadászat nemcsak szenvedély, sport és gazdasági ágazat, hanem szakma, sőt tudomány is. Az igaz vadász élete éppen ezért folyamatos ismeretgyűjtés és tanulás!

5. Adj esélyt a vadnak! A vad nem ellenséged, a vadászat nem háború. A legmodernebb technikai eszközök alkalmazása bérgyilkossá zülleszt!

6. Tanúsíts önmérsékletet! A vadászat élménygazdagsága és szépsége nem az elejtett vadak mennyiségétől függ.

7. A biztonság mindennél előbbre való! Az önfegyelemnek korlátoznia kell a szenvedélyt. Nincs jogod másokat veszélyeztetni!

8. A vad halála ünnep és gyász. Add meg az elejtett vadnak járó tiszteletet, ismerd meg, és ápold a vadászat nemes kulturális hagyományait!

9. Magánemberként is éld az igaz vadászok életét: légy mértéktartó és fegyelmezett! Ne adj okot arra, hogy a vadászellenes érzelmek felerősödjenek!

10. Minden állat- és természetbarátot, a természet- és környezetvédelem minden hivatásos és önkéntes munkatársát tekintsd szövetségesednek! Tiszteld −, és ha lehet, segítsd is − a vadászterületeden gazdálkodók munkáját!

...Az ki vadat űzni akar, legyen az fejedelem vagy pór, legyen úr vagy szolga, az soha ne legyen feledése, hogy az vadak éppen úgy Isten teremtményei, miként az emberek is Isten teremtményei. És az vadak tökéletesebbek is mint az legtöbb emberek. Ne vegyen hát vadűző gerelyt az kezébe, ne neveljen kopót az ki az vadat nem tiszteli éppen annyira mint tulajdon apját tiszteli. Vadászathoz való dolgok nem fegyver, erő, ügyesség valának elsőbben, hanem az becsület vala. Mert ez van, mi az teszi vadásszá a vadászt, pedig az embert emberré...

Áldott legyen a szép vadászmesterség, a varázslatos, felemelő, szívet-lelket gyönyörködtető, megújító, Istentől kapott tevékenység. Legyen áldott és szolgáljon vigasztalásul a megfáradt embernek ebben a rohanó, agyoncivilizált, irgalmatlan világban, egészen az idők végezetéig, tehát mindörökké.

Fuchs Antal

A vadászetika 8 alapelve 

1. A természet iránt érzett felelősség A természet egy és oszthatatlan. A vad és a vad élőhelye a természet része. A természet minden sérülése a vadászható fajokat is veszélyezteti, ezért minden vadásznak természetvédőnek is kell lennie.

2. Hozzáértés és szaktudás A mai vadászati gyakorlat a válogatás elvén alapul, ami azt jelenti, hogy vadat ejteni csak szigorú szakmai kritériumok alapján (lenne) szabad. Ilyen szabályozási szempont a beteg állatok, illetve a genetikailag hibás („selejt”) egyedek kiemelése, a helyes és kívánatos életkori, nemi arányok biztosítása, a mennyiségi szabályozás (ez idő szerint a gímszarvas és a vaddisznó számos térségben túlszaporodott s elviselhetetlen mezőgazdasági és erdei károkat okoz). Végül, de nem utolsósorban el kell felejteni az idős (golyóérett) egyedeket is, mert az érettségi szint elérése utána a vad is hanyatlik, pusztul. 

3. Az állatok méltósága Ez az elv megköveteli az élő és az elejtett vad maximális tiszteletét. Az elejtett vad esetében ez a teríték (a vadravatal), az utolsó falat és a trófeakultusz hagyománya által jut kifejezésre. Minden vad birtokba vétele ünnep és a gyász az igaz vadász számára. 

4. Az esélyadás Ez az elv azáltal érvényesül, hogy a vadász lemond lehetőségei (eszközei) jelentős részéről. Ezt egyébként törvény is előírja. Tilos sorozatlövő fegyvereket, éjjellátó készülékeket alkalmazni, motoros járművekből vadászni, vegyszerrel becsapni az állatokat. 

5. Az önmérséklet Ez az elv tiltja és elítéli a vad „halomra lövését” („Megtehetném, de nem teszem meg!”). 

6. Az együttműködés Célja a vadász és vadász, valamint a vadászok és nem vadászok közötti együttműködés és megértés. A vadászoknak tudomásul kell venniük, hogy ami számukra vadászterület, az a mező- és erdőgazda számára termőterület, megélhetésük alapja, a természetvédők számára pedig megőrzendő értékek bonyolult együttese. De ez fordítva is igaz. A nem vadászó többségnek is be kell látnia, hogy a vadállomány megőrzése, mennyiségi és minőségi szabályozása közös társadalmi érdek. A vadkár a vadászat ellenzői számára is elviselhetetlen. 

7. A biztonság A biztonság elve (mely az utóbbi időben gyakran sérült) arra figyelmeztet, hogy az önzés, a kapzsiság, a meggondolatlanság, a kivagyiság, a túlzott magabiztosság mások életét, testi épségét veszélyezteti. 

8. A hagyományőrzés A hagyományőrzés elve azoknak a szokásoknak, rítusoknak a megőrzését és gyakorlását szorgalmazza, amelyek a vadászatot ünneppé, kulturális eseménnyé magasztosítják. Ilyenek a vadászavatás, a sikeres vadászat utáni töretátadás, a terítékkészítés, a vadászkürtölés, a trófeák tisztelete és gondos ápolása stb. (Békés Sándor nyomán)

forrás: www.royalhunting.eu